Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eljött a csendőrség ideje! Beszélgetés Szilárd Istvánnal, a Magyar Gárda alapítójával

2009.07.02

Két év távlatából kijelenthető: az országos hálózattal rendelkező Gárda átalakította a magyar közéletet. A biztonságát féltő polgárok áldják a nevét, a bűnözők viszont rettegnek tőle. Ereje átlépni látszik a kritikus küszöböt, így alkalmassá válhat arra, hogy újjászervezze a régen hiányzó csendőrséget. Ennek esélyeiről az egyik alapítót, a katonaembert kérdeztük, aki nem fél beszélni: szót ejt kisebbségi bűnözésről, fegyveres képzésről, de a Rongyos Gárdáról is.

Napjainkban a vidék Magyarországán élők húsba vágó módon tapasztalják, mennyire nehéz megmaradni a bűnözés sújtotta falvakban, valamint hogy mekkora érték a közbiztonság. Hogy érzi, a Gárda képes visszacsempészni a nyugalmat a polgárok életébe?

Tisztázzuk: a Magyar Gárda azért válhatott ilyen fontos belpolitikai tényezővé, mert a társadalom védekezőképességét szinte teljesen tönkretették. Ez a nagypolitika tetteinek köszönhető, utolsó markáns lépése pedig a kötelező sorkatonaság leépítése, majd megszüntetése volt. Történelmi, nagyon nehezen jóvátehető bűn, hogy az SZDSZ e köré eufórikus hurráhangulatot körített 1918-ra jellemző, Linder Béla-i módon. Pedig arról van szó, hogy ebből kifolyólag nem tudjuk teljesíteni alkotmányos kötelezettségünket, a haza védelmét. Sokakkal hitették el, hogy a hadsereg egy felesleges, drága valami. Csakhogy annak közvetlen haszna nem látható addig, amíg nem áll elő szükséghelyzet.
Sajnos az egész leépítési folyamat odáig vezetett, hogy mára honfitársaink egy jó része nem képes megvédeni a saját környezetét, saját faluját, de bizony a saját családját sem. Ezért jelent nemzetbiztonsági veszélyt a teljesen elharapózott kisebbségi bűnözés, hiszen korábban azért adottak voltak az ezzel szembeni védekezés alapjai és lehetőségei.

E szorító űrbe tört be a Magyar Gárda.

Valóban, pontosan akkor, amikor a nemzetben gondolkodók tömegével jöttek rá, hogy nem csak a fizikai, de kulturális értékeinket, kincseinket sem védhetjük meg, ha nem teszünk valamit, ha nem szerveződünk. Ezért valami isteni csoda folytán találkozott a tíz alapító, tíz különböző helyről érkezett, különböző területekhez értő személy. A hivatalos vonalvezetéstől semmit sem vártunk, ezért is meglepő, hogy a várakozásokat messze meghaladtuk az elért célok tekintetében. Nem gondoltuk volna, hogy alig két év elteltével országos hálózatunk lesz, mintegy háromezer avatott gárdistánk, a következő ünnepségen pedig további ezernyolcszázzal gyarapodik a létszám! Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a Gárda térnyerésének, láthatóságának köszönhetően a társadalom önvédő reflexe kiélesedett, végre kijelenthető: sok helyütt az emberek már nélkülünk is, maguktól képesek megfogni a munka végét és megvédeni azt, ami a miénk, ami magyar. Az országot járva kézzelfogható a felkiáltás: szükség van a szervezet tevékenységének szélesítésére.

Milyen szempontok mentén?

Az első irányelv szerint a gárdisták mennyiségét tekintve akartuk átlépni a kritikus küszöböt. Ez sikerült, így most már abszolút a minőségre helyeztük a hangsúlyt. Célunk, hogy a már felavatottakból fejlődjön ki egy jól képzett vezető réteg, egy olyan belső mag, amely konkrét védelmi feladatokat is képes ellátni. Csak így érhetünk el szintlépést, és képezhetjük alapját a Vona Gábor által már beharangozott önkormányzati rendőrségnek, más néven csendőrségnek, amit igenis újjá fogunk szervezni!

Pár szóban elevenítsük fel: miért volt képes a csendőrség kivételes hatásfokú bűnüldözésre?

A legnagyobb erénye egyértelműen az volt, hogy miközben katonai szervezeti körülmények között élte világát, a nép legalsóbb sejtjeiből kinőve, helyi szinten volt képes azonnali válaszreakciókra. Ez óriási előnyt nyújtott a mai rendőrséggel szemben, azzal ugyanis pont az a baj, hogy túlzottan központi irányítása miatt parancsuralmi rendszer szerint működik, de fogalma sincs arról, hogy a kis társadalmi közegekben mi történik, így reagálni sem képes. Ezzel szemben az alulról építkező csendőrség képes volt helytállni bárkivel szemben: ha kellett, a betyárokra csapott le, de nem kímélte a kisebbségi bűnözőket sem. Így tehát kordában tudta tartani azokat a csoportokat, amelyek képtelenek voltak beilleszkedni az adott mikrokörnyezetbe. Ez viszont azért volt lehetséges, mert az említett környezet minden rezdülését ismerték, tudták, hol érdemes keresni az eltulajdonított javakat, de a tolvajokat is. Emellett a csendőrök egy nagyon szigorú belső rend szerint éltek, ami garantálta, hogy bár teljes mértékben helyi érdekeket szolgáltak, mégsem váltak lekötelezettjeivé semmilyen erőnek, legyen az országos vagy helyi.

Ez a szigor, ez a rend hiányzik ma a vidék Magyarországáról.

Éppen ezért a Magyar Gárda becsületkódexe kísértetiesen hasonlít a csendőrség parancsolatára – ez nem véletlen. A gárdisták ennek tudatában jelentkeznek a szervezetbe, és ez a hatalmas belső erő teszi lehetővé, hogy külső anyagi támogatók nélkül is képesek legyünk gyors reagálásra, az ország bármelyik pontján, segítve a nélkülözőket, de saját bajtársainkat is. Az sem véletlen, hogy a média hangulatkeltésével ellentétben a megjelenésünkre adott társadalmi, lakossági reakció szinte kivétel nélkül pozitív.
Természetesen akadnak gondjaink is: nehéz kiépíteni egy szakmailag is tökéletesen felkészült vezető réteget, így a gárdisták minőségi képzése halaszthatatlan feladat. Az sem titok, hogy konkrétan mire gondolok: a kiképzésre. Módszertani szinten nagyon jó tankönyveink és központi kiképzési tervünk van, ami nem áll meg az alaki masírozásnál. Egyre több helyen tudunk lőgyakorlatokat szervezni, valamint konkrét védelmi akciókra is felkészülünk. Ebben semmi különös nincs: így zajlik ez számos EU-tagországban, ahol több, a miénkhez hasonló szervezet működik minden probléma nélkül. Fontos tudnunk, hogy a haza védelme nem csak területvédelmi feladatokat jelent. Például Ausztriában és Svájcban a tartalékosok első feladata a saját falujuk vagy városuk megvédése, és csak ezt követően az ország határainak védelme!

Mérhető a tevékenységük az elszakított országrészeken is?

A Magyar Gárda nevében is megtalálható identitása: nem állunk meg a csonka ország határain. Ma is számos elcsatolt részről származó avatott gárdistánk van, azonban az ő tevékenységük egyelőre a csonka országi szakaszokban kerül kifejtésre. De az igények óriásiak, így munkánk hatáskörének kiterjesztése mindenképpen várható.
De a kulturális missziókat is egyre szélesebb körben terjesztjük: nem telik el hét, hogy ne szerveznénk véradást, hadisírgondozást, de demonstratív módon támogatunk egyházi ünnepeket, és kulturális rendezvényeket is szervezünk. Szerencsére az utóbbi időben ritkán szembesültünk természeti katasztrófákkal, de ilyen esetekben is rendelkezésre állunk.

Ön nem csak a Magyar Gárda hírvivője, hanem egy másiké is…

A családi történetünk valóban érdekes, hiszen drága nagyapám, aki Nyitrán élt a trianoni katasztrófa idején, mikor elhagyni kényszerült a Felvidéket, azonnal jelentkezett a Rongyos Gárdába. Hivatásos tisztként, amint lehetett, azonnal fegyvert fogott. Részt vett Sopron védelmében, majd a Lajtabánsági Köztársaság kikiáltása körüli harcokban. Sopron visszakerülése után tevékenységük arra koncentrálódott, hogy az új határokon átszivárogva megbosszulják a magyarságot ért atrocitásokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogyha hírt kaptak ilyesmiről, az éj leple alatt átlépték a határt, lecsaptak, majd visszaszivárogtak a biztonságba. Ennek sikerét csak a Rongyos Gárdát jellemző rendkívüli vasfegyelem tette lehetővé. 1936-ban, az utolsó bevetése során tűnt el, valószínűleg a szlovák karhatalomnak esett áldozatul. Mégis, ez a mártíromság mutat példát nekünk napjainkra is, a Magyar Gárdát pedig úgy kívánjuk szervezni, hogy a hősök méltó utódait nevelje ki.

"Megjelent a Kárpátia c. havilapban."

barikád.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tapolca

(Molnár Ferenc, 2009.07.17 22:32)

Nekem az a véleményem, hogy a draskovics sápadt arcu vezetése álltali rendőrség egy nagy 0!!!!