Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rendőrhegyek verték az ártatlan embereket az Erzsébet téren, elhurcolták a Jobbik elnökét (percről percre)

2009.07.05

http://www.hunhir.hu/hir_kepek/090704-erzsebet-ter-gaz.jpg

 

Az ötvenes évek óta nem tapasztalt diktatúrába csöppent Magyarország. Idegenek tízezrei özönlik el hazánkat, vásárolnak meg mindent, és kihúzzák a talpunk alól a földet. Egy minimális támogatottsággal rendelkező, az idegenek szolgálójává vedlett, egykoron szocialistának mondott párt irányít, s követi az új gyarmatosítók parancsát. Az országban lassan elviselhetetlen mértékű a biológiai és fizikai fegyvernek használt cigányság bűnöző rétegének a terrorja. Ezt mindenki tudja, de a hatalom által gerjesztett cigány-magyar ellentéttel lehet a legjobb kiszolgálni az új urakat. A cigányokra hivatkoznak, hogy hazafit verhessenek és börtönözhessenek be, mert nem akarják elfogadni, hogy több százezer ember nem kér a bűnözésből, a kifosztásból és a rabszolga sorsból.

 

Tüntetés Budaházy György kiszabadításáért és a Magyar Gárda mellett - Budapest, Erzsébet tér, 2009. 07. 04.
Tekintse meg képtárunkat!

00:35
A Jobbik elnökét azért vitték be, mert sapkát tartott az arca elé, hogy védekezzen a könnygáz ellen.
A HunHír.Hu-nak sikerült elérnie Szabó Gábort, a Jobbik választmányi elnökét, aki Morvai Krisztina EP-képviselővel, illetve ifj. Hegedűs Loránt református lelkésszel és Szegedi Csanád EP-képviselővel egyetemben a Gyorskocsi utcából ezekben a percekben távozik, miután rögtönzött jog- és gyorssegélyszolgálatukkal enyhítettek az előállított gárdistákat és szimpatizánsokat ért kellemetlenségeken.

Szabó Gábor tájékoztatása szerint az előállítottakat ugyan nem bántalmazták, de csak Morvai Krisztina határozott fellépésére kaptak ételt és vizet, illetve értesíthették telefonon hogylétükről hozzátartozóikat.

Elsőként Vona Gábort hallgatták ki, akit azzal a keresett indokkal vittek be a rendőrök, mert a könnygáztámadás ellen egy dulakodásban leesett gárdistasapkát felemelt a földről, és az arca elé emelte, hogy védekezzen a maró gáz ellen. A kihallgatás után Vona Gábor távozhatott a Gyorskocsi utcai Büntetés-végrehajtási Intézetből.

A "jobbikos delegáció" megérkezéséig az előállított mintegy száz gárdista és szimpatizáns, akiknek többsége még most is az intézet udvarán várja sorsának alakulását, még vizet és élelmet sem kapott, nem ülhetett le. Morvai Krisztina és a "bűvös szó", az EP-képviselő hatására aztán kerítettek vizet és májkrémes szendvicset is, és le is ülhettek.

Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya szintén az előállítottak között van, őt még nem hallgatták ki.

Morvai Krisztina és Szegedi Csanád a Gyorskocsi utcából az újpesti rendőrkapitányságra sietett, hogy az odaszállítottaknak is segítségükre legyenek.

00:02
Vona Gábort kiengedték a fogdából.

23:00
Az Ombudsmani Hivatal munkatársai megerősítették, hogy az előállítottakat nem bántalmazták, közülük egyetlen személy sem emelt panaszt az eljárás körülményeire. Információink szerint a fogvatartottak egy órája kértek enni, mely kérésüknek eleget is tettek. A fogdában kaszinóhangulat uralkodik. Az Ombudsmani Hivatal munkatársai személyesen találkoztak Vona Gáborral, akin nem találtak semmilyen külsérelmi nyomot, illetve a pártelnök sem panaszkodott erőszakra - írja a barikád.

22:52
A Gyorskocsi utcai fogda előtt körülbelül 40 ember gyűlt össze; a hangulat békés, mindenki várja a fejleményeket. A fogdában jelenleg is bent tartózkodik Morvai Krisztina és ifj. Hegedűs Lóránt; ezekben a percekben érkezett meg Szegedi Csanád EP-képviselő és Szabó Gábor pártigazgató, országos választmányi elnök - jelentette a barikád.

22:36
Zajlik Vona Gábor meghallgatása. A már kihallgatott gárdisták ellen szabálysértési eljárást indítanak - közölte a Jobbik-közeli barikad.hu.

22:20
A Budapesti Szabadság téri Református Egyházközség arról tájékoztatta a HunHír.Hu-t, hogy a rendőri brutalitás áldozataként előállított Vona Gábort és gárdista társait Ifj. Hegedűs Loránt vezető lelkész a 2. kerületi Gyorskocsi utcai fogdában meglátogatja és testvéri szolidaritásáról biztosítja őket.

22:07
Az előállítások száma 184 fő. A főváros forgalma mindenhol helyreállt, megfelel a hétvégén megszokottnak - közölte a BRFK.

21:44
Az Erzsébet téri Gödör visszanyerte szokásos liberális hangulatát. A Michael Jackson fényképe előtt gyertyákat égető "elfogadható" küllemű fiatalokat nem zavarja senki. Megérkezett egy pár színes ruhába öltözött fiú és lány is, és többen a mesterséges kis tóban hűsítik magukat. A rendőrök eltűntek. Vége? Hírportálunk úgy tudja, hogy egyes szervezők az esetleges ismételt egymásra találás érdekében sms-essel adják hírül, ha az este folyamán még történik valami. Mindenesetre a mostani demonstrációval nagyon mellélőtt a hatalom. Ártatlan, békés, a földön ülő embereket szétveretni, és megalázni csak azért, mert egyfajta viseletet hordanak, még a legvéresebb diktatúrákban sem járja. Vona Gábor elfogása és megverése pedig egyértelművé teszi, hogy Magyarországon kik parancsolnak és kiknek az érdekeit védik. De az emberek szeme remélhetőleg egyre nagyobb számban nyílik ki. A mindenki által ismert, és padló alá söpört cigánybűnözés pártfogói rendőri felügyelet mellett nyugodtan gyűlölködhetnek, míg a békés magyarokat szétverik azért, mert a szavazópolgárok jóvoltából több százezresre duzzadt a Jobbik, a nemzeti erő tábora. Amennyiben a mai nap folyamán még valami érdemleges történik, visszatérünk.

21:23
A rendőrök visszaengedték tudósítónkat a Gödör környékére, hogy megnézhesse eltűnt fotófelszerelését. A környéket ellepték a nemzeti érzelmű "guberálók", akik a fűben kutatnak az elhurcolt gárdisták zsebéből kiesett pénzek után. Természetesen a fotós táskának se híre, se hamva. Kicsit azért visszataszító, hogy akik korábban zászlót lengetve itt tartózkodtak, közülük a kincskeresés reményében tértek vissza többen a helyszínre. Mindenesetre már csak elszórtan beszélgetnek járókelők, a tüntetést teljesen feloszlatták mostanra.

21:07
A Zsinagóga környékéről is eltűnt a hatalmas rendőri készültség, vélelmezhetően vidéki rendőrök várakoznak egy személyszállításra alkalmas autóbuszban. Az Erzsébet tér és a Bajcsy-Zsilinszky út környékén már nyoma sincs a korábbi oszlatásnak, a hirtelen bezárt presszók teraszai megteltek újra emberekkel. Már semmi sem emlékeztet arra, hogy nem is olyan régen itt hatalmas rendőri erő és erőszakdemonstráció történt.

21:01
Hogy a hatalom mennyire készült a mai napra, jelzi az is, hogy direkt kiürítették előre a Gyorskocsi utcai fogdát, mert számítottak a tömeges letartóztatásokra. Jobbikos körökből tudósítónk úgy értesült, hogy Vona Gáborral együtt mintegy 80 embert állítottak elő, akikhez elindultak a nemzeti jogvédők. A városban cirkálnak a rendőrautók és a csapatszállító járművek, de a tömeg most már végérvényesen atomjaira esett szét. A Keleti pályaudvar környékére most újabb rendőri erőket összpontosítottak, de már szó nincs jelentős létszámú demonstrálóról.

20:58
Akkora őrületes erővel támadják a HunHír.Hu-t, hogy a technikai munkatársaink megállapítása szerint ezt a terhelést még az óriásportálok szervere sem bírná.

20:53
A tömegben valaki úgy informálta a jelenlévőket, hogy Vona Gábort a Gyorskocsi utcai fogdába szállították. Ez nem felelhet meg a valóságnak, hiszen a fogdát két hete már teljesen kiürítették, vélelmezhetően ez is a dezinformáció kategóriájába tartozhat. A rendőrségi csapatszállító járművek elfoglalták a Rákóczi út Astoria felé eső buszsávját. A Zsinagógánál óriási a rendőrségi készültség, a tömeg arra nem is tudott oszlani.

20:50
A rendőrök teljesen szétverték a tömeget, most a csapatszállító járművek az Blaha Lujza tér irányába indultak el. A járdán kisebb-nagyobb csoportokban lévő emberek a Blahára tartanak mert elterjedt, hogy esetleg ott újraszerveződnek a békés demonstrálók.

20:46
Az ombudsmani hivatal munkatársai is kint vannak a téren. Egyikük elmondta: vizsgálatot folytatnak, minden dokumentumot bekérnek a rendőrségtől, s majd azok alapján alakítják ki álláspontjukat.

20:38
Már több mint 70 főt állítottak elő az Erzsébet térről.

20:32
A rendőrök rohammal szorították ki a békés demonstrálókat a Kossuth Lajos utcáig. Az elöl vonulókat folyamatosan könnygázozva, és gumibottal ütlegelve. A tömeg teljesen széjjel szakadt, van, aki a Keleti felé, van aki a Kossuth Lajos utcába, az Erzsébet híd felé vonul. A forgalom még megy, de megjelent az első rendőrosztag a Rákóczi út és az Astoria kereszteződésében. Ugyanaz a helyzet, mint két éve, a még viszonylag egyben, de szétszórtan a Bajcsy-Zsilinszky úton lévő tömeget részekre osztották, és így már két-három pár száz emberből álló blokk maradt csak a több ezres demonstrációból.

20:29
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyeletes telefonszáma: 06-30-549-41-67.

20:25
A tömeg csoportosult ott, ahol 2006-ban a szabadság betűit rakták ki a tüntetők. A Himnusz eléneklése után próbálják visszatartani az elöl lévők a rendőrsorfalat, és ütemesen skandálják: Vona Gábor! Budaházy! Közben a Romantikus Erőszak által, a több nyelven behozott jelszó is előkerült: Fegyverbe! – üvölti a sokaság.

20:22
A Bajcsy-Zsilinszky út bal oldali járdáján is rendőri akció zajlik (a Deák tér felől szemlélve).

20:20
Csuklyás, arcát kendővel eltakaró, jó fizikai állapotban lévő fiatalok is megjelentek a helyszínen, ők állnak a legközelebb a rendőrsorfalhoz. Úgy tudjuk, hogy a közrefogott gárdisták közül pár civilt később kiengedtek a körből, de a többséget elszállították. Egyébként a rendőrök taktikája vélelmezhetően az, hogy mindenképpen szétszakítsák a tömeget, csak ismerve a jelenlegi viszonyokat, az furcsa egy kicsit, hogy a Dohány utca környékén tudósítónk nem lát számottevő rendőri erőt. Vannak olyan vélemények a tömegben, hogy ez is a provokáció része.

20:19
Folyamatosan a felszólítás a helyszín elhagyására, és a tömeg így eléggé szétszakadozik. Nem tudni, mi a rendőrök célja, hiszen a régi Filmmúzeum épületénél még nyugodtan közlekedhetnek az autók. Lassan besötétedik, így vélelmezhetően az esti felvonás következik majd.

20:16
A rendőrök futólépésben terelik a tömeget végig a kiskörúton az Astoria irányába. Megjelentek a helyszínen azok a tüntetők, akiket beszállítottak a mentők, köztük törött karú emberek. Állításuk szerint 14 embert kezelnek a baleseti osztályon, a rendőrök őrzik a sebesülteket ellátó orvosokat is. A több ezresre duzzadt békés tömeg nagyobbik része megfelelő távolságba vonult a nyomuló rendőrök elől, még a sor elején a keményebb mag próbálja lassítani a rendőrök erőltetett menetét.

20:14
Folyamatosan szólítgatják fel a rendőrök a tüntetőket a terület elhagyására, a front megmerevedett a villamos megállójánál. Információink szerint újabb súlyos sérültet kellett kórházba szállítani: egy gárdistát fejbe rúgtak a rendőrök és állítólag koponyasérülést szenvedett.

20:03
Egy, a körből kiszabadult szemtanú elmondása szerint válogatás nélkül viszik el a rendőrök a gárdistákat, civil ruhás tüntetőket, fiatalokat, öregeket, akik a körben ragadtak. Vona Gáborról semmi információ nincsen. A rendőrök taktikája, hogy mindig előreszaladnak 20-30 métert, közben akit találnak begyűjtenek.

20:00
A rendőrök által körbefogott gárdistákat a rendőri túlerő legyűrte, őket elszállították. Kísértetiesen ismétlődik a 2006-os helyzet, hiszen az Astoria irányába próbálják tolni az embereket, de mindig megmerevednek a frontok. A tömeg továbbra is rendkívül békés, az elöl lévő lefújt embereket a hátrébb állók vízzel kínálják, a mentősök a könnygáz-sérültek szemét mossák. A rendőrsorfal most áll, a körúton nincs közlekedés, mintha a hatalom ugyanazt a forgatókönyvet játszaná le, mint pár évvel ezelőtt.

19:58
Folyamatosan támadják a HunHír.Hu szerverét, de kitartunk, és a szolgálgatónk jóvoltából újra és újra visszajöhetünk, hogy hiteles tájékoztatást adhassunk a rendőri terrorról – a tűzvonalból.

19:53
A Deák téri református templom magasságáig tolják a tömeget, folyamatos gumibotozás és könnygázspray-fújás közepette. Közben feltűnt Toroczkai László és Zagyva György Gyula is, a két mozgalmi vezetőt nem tudták elfogni. A Deák téren lévő rendőrségi kamerás kocsi kerekét kiszúrták, a mentők nem győzik szállítani a sérülteket, de a rendezvény résztvevői továbbra is békések és nem tanúsítanak ellenállást.

19:41
Feltűnik a tömegben Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke, őt ez idáig nem sikerült a rendőröknek letartóztatni. Toroczkai tudósítónknak elmondta: próbálkoztak vele.

19:39
A rendszerváltásnak hazudott csillagváltás legvéresebb eseménye a mai, hiszen védtelen és ártatlan embereket hurcolnak el, vernek meg, bilincselnek össze és fújnak szét könnygázzal. A rendőrség osztagai már a régi buszpályaudvar bejárati ajtajáig tolják a tömeget, amelynek középső része még tartva magát lassabban vonul a sorfal elől.

19:37
A mentősök illetve az önkéntes egészségügyi segítők már nem bírják a fokozott tempót, annyi a sebesült, illetve a rosszul lett könnygázzal szétfújt, megvert ember, a gárdisták ájult társaikat viszik a mentőautókhoz, rengeteg a könnygáztól elájult, összeeső ember. Információink szerint Morvai Krisztina, a Jobbik Európai Parlamenti képviselője is a helyszínre tartott, de a rendőrök feltartóztatták, és az egyik környéken lévő presszóból nem engedik eljönni.

19:36
Információink szerint a rendőrök megkapták a Jobbik fontosabb vezetőinek fényképét és a politikusok levadászására szóló parancsot. Szabó Gábor, a Jobbik választmányi elnöke Vona Gábor elhurcolása után a jogvédők segítségét próbálta kérni, az eredményről ez idáig még nem tudunk beszámolni. a tömeg új jelszava: Ez Európa, ez a gázai övezet. Időközben a tér szinte minden részén rendőri akció zajlik.

19:34
Újabb hatalmas rendőrroham indult a tüntetők ellen, az ülő gárdistákat teljesen körbevette a rendőrsorfal, akik a körön kívül rekedtek, azokat szorítani akarják az Astoria irányába, de a tömeg csak nagyon lassan mozdul. Válogatás nélkül verik azokat az embereket, akik a látókörükbe kerülnek, és fújják a könnygázt. Többen a jelenlévők közül arra buzdítanak, hogy az emberek ne szaladjanak el a rendőrök elől. A tüntetők több ezren vannak már, köztük tarajos punkok, idősek, gárdisták, nemzeti középosztály juobb napot megélt tagjai, fiatalok, jó arcú fiúk, lányok. Ez minden, csak nem egy félelemkeltő demonstráció, a békés, védtelen tömeget verik és szorítják a rendőrök.

19:24
Vona Gábort lefújta, bántalmazta és elhurcolta a helyszínről a rendőrség. Rendőrhegyek verik az ártatlan embereket az Erzsébet téren.

19:22
Vona Gábor, a Jobbik elnöke legelöl a tüntetők között. A rendőrök nem foglalkoznak a politikus-pártelnökkel, éppúgy szemen lőtték könnygázspray-vel mint a mellette ülőket. a rendőrök lekapkodják az emberek fejről a gázmaszkokat és telibe fújják az arcukat a rendkívül erős, maró spray-vel. Vona környezetéből már több embert elhurcoltak, de a gárdisták kitartanak. A könnygáz olyan összetételű, hogy egy-két perc után már nem lehet tovább bírni. Tudósítónk is kapott egy újabb adagot. Nem számít semmi és senki - a kékruhásoknak, a békés, semmilyen ellenállást nem tanúsító embereket ütik-vágják, támadják.

19:12
A tömeg hatalmas ovációja közepette a gárdisták alkotta kör közepére érkezett Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

19:03
Tudósítónkat szétfújták könnygázzal, majdnem megfulladt, a környezetében lévők siettek a segítségére, amit ezúttal is köszönünk nekik. Közben egyébként már a régi buszpályaudvarnál is nyomulnak a rendőrök, válogatás nélkül ütnek és fújnak le könnygázzal mindenkit. Egy fiatalkorút is el kellett vinnie a mentőnek, olyan nagy könnygázdózist kapott. A tömeg hangosan skandálja, miközben elvisznek egy-egy gárdistát: Gyilkosok! Hazaárulók! Aki bármit szól a rendőröknek, számíthat rá, hogy ő lesz a következő áldozat.

18:57
Tudósítónk szerint körülbelül kétszáz gárdista ül még a földön.

18:55
Folytatódik az egyes kiemeléses akció, a rendőrök egy-egy földön ülő gárdistát kihúznak a tömegből, majd visszaállnak a sorfalba.

18:51
Ha valaki talált egy fotós táskát, benne árnyékolóval, objektívvel, a HunHírére bukkant. Kérjük, jelentkezzen az info@hunhir.hu e-mail címen..

18:49
Megint megindult a kiszorítás, ismételten az összekapaszkodott gárdistákat próbálják elvinni a rendőrök. A tömegből palackokat dobálnak, de kő, vagy más veszélyes eszköz nincs a tüntetők kezében. A rendőrök folyamatos ütlegelések közepette próbálják szétszedni az összekapaszkodott embereket.

18:43
Ismételten kialakult az állóháború. A hangosbemondón folyamatosan szólítják fel a tömeget, hogy távozzon az Astoria irányába, a földön fekvő, összekapaszkodott emberek viszont nem mozdulnak. A rendőrök és a tüntetők farkasszemet néznek egymással, egy-egy idősebb hölgy a rendőröket mustrálja és járja körbe a sorfalat.

18:40
Folyamatosan támadják a HunHír.Hu-nak otthont adó szervert, de munkatársaink felveszik a kesztyűt a kíméletlen DOS-olókkal.

18:32
Információink szerint hamarosan megkezdődik a kiszorítás, közben újabb embereket emelnek ki a tömegből és pár üdítős üveg is repül a rendőrök felé. A tér keleti részén ülők, köztük rohamsisakos és kádárarcos tüntetők, gárdisták kapaszkodnak teljesen össze. Úgy tűnik, hogy hamarosan megindul a rendőrsorfal, tudósítónk az egyik rendőr elkapott rádióforgalmazásából erre következtetett.

18:27
A rendőrroham megindult, a robotemberek ütik verik, rugdalják az összekapaszkodott embereket. A tömegből többen palackokat dobálnak eléjük, de ez kevés a hatalmas rendőri túlerővel szemben. Összekapaszkodott emberek szednek szét, és ütik minden testrészüket gumibottal. Idősebb nők, fiatalabbak is kaptak a könnygázadagból és legújabb információ szerint Toroczkai mégis meg tudott érkezni a helyszínre. A rendőrök az újságírókat sem kímélik, löknek, rúgnak, ütnek, vernek mindenkit. A tömeg hangosan skandálja: gyilkosok!

18:15
A korábbi hírekkel ellentétben Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke nem ül a gárdisták között. Értesüléseink szerint nem ért a Deák térre, az Astoriánál állítólag feltartóztatták. Zagyva György Gyula, a mozgalom elnöke viszont jelen van. Úgy tudjuk, hogy két súlyos eset is történt. Egy gárdista hátsó falú szívinfarktust, a másik tüdőembóliát kapott.

18:10
Többszörös rendőrsorfal állt fel; az Astoria felé akarják kitolni a tömeget, ezt az egérutat úgy tűnik most még nyitva is hagyták. Egyébként megjelent és a kör közepén ül Toroczkai László és Zagyva György Gyula is, a HVIM mozgalom vezetői.

18:08
Ez idáig 11 embert vittek el, és az előbbi kődobáló rekordgyorsasággal eltűnt a helyszínről. Közben több civil ruhás ember veszi fel a tömegből a rendőrségi láthatósági mellényt. A gárdisták továbbra is maradnak a körben, lobognak a zászlók, a rendőrök néha megpróbálkoznak egy-egy gárdista kiemelésével, de szinte minden másodpercben változnak az események.

18:01
Elkezdődött a tüntetők elhurcolása. Vannak, akik összeláncolták magukat, a rendőrök feszítővágóval vágják el egymástól őket. Az első összecsapás is megtörtént. Palackokat, köveket dobálnak a rendőrök felé. A helyzet nagyon fokozódik, repülnek a kövek az üvegek, folyamatosan szólítják fel a tüntetőket. A rendőrök könnygázt is bevetnek a legelöl lévő tüntetők ellen, főleg az idősebb gárdisták vannak most is a célkeresztben.

17:43
Megérkeztek a Deák tér irányából az újabb gárdista osztagok, a tömeg újabb hatalmas Ria, ria, Hungária! kiáltásokkal üdvözli őket.

17:40
Nem tudják elvinni a főleg idősebbekből álló gárdista csoportot, akik egymásba kapaszkodnak, noha a rendőrök minden rendelkezésre álló eszközzel ütik a földön ülőket, legyen az tonfa, mobiltelefon, gumibot. A tömeg hangosan üvölti hogy sün és a nagy számú egyenruhás gárdista továbbra is összekapaszkodva ül a helyén. A rendőrroham hol erősödik, hol lassul, de úgy tűnik, mintha ők sem lennének a helyzet magaslatán. Kb. két-háromezren lehetnek már a téren, de a rendőri erő is óriási. Most éppen a 2006-os októberi tüntetésen a szemét kilőtt fiatalember magyarázza a rendőröknek az erőszakos fellépés jogtalanságait és következményeit.

17:33
Megindult a rendőrsorfal. A füvön ülő, egyenruhába öltözött gárdisták közül a rendőrök össze akarják szedni az ülősztrájkot folytatókat. Több száz gárdista van a helyszínen egyenruhában és ellenállnak a rendőri erőszaknak. A fotósok és újságírók gyűrűjében próbálják a rendőrök felállítani és a körből kihúzni a gárdistákat. A tömeg hagosan üvölti, hogy ÁVH, sünök és a szokásos jelszavakat. A rendőrök még nem tudták felállítani a kipécézett embereket, a tömeg hangosan nemtetszését és tiltakozását fejezi ki folyamatosan. Az óriási a hangzavarban az emberek énekelnek és összekapaszkodnak.

17:27
A kutyás rendőrök is megérkeztek.

17:24
Az Erzsébet téri Gödörnél hatalmas a rendőri készültség, egy idős, gárdista egyenruhába öltözött embert akartak kiemelni a tömegből, de a tömeg nem hagyta. Kb. háromszázan ülnek a Gödör feletti részen, mintegy ülősztrájkot folytatva. A tömegből folyamatosan emelik ki a nem megfelelő öltözetű embereket és igazoltatják őket. A rendőrök másodszor ismételték meg a demonstráció feloszlatását bejelentő felhívásukat.

17:22
Elég nagy a tanácstalanság, helyszínen tartózkodó tudósítónk a Bazilika környékén elvétve találkozik tüntetni szándékozóval. Eközben a Kossuth téren szintén óriási a rendőri készültség, az ide bejelentett tüntetést szintén betiltották. A legújabb, hogy este héttől a Vértanúk tere még szabad.

17:20
A régi buszpályaudvar környékén iszonyú a rendőri készültség - jelentette tudósítónk. Információink szerint van ott pár ember, akit oszlatni készül a rendőrség. Vízágyút is látni.

17:12
Tudósítónk ezekben a pillanatokban érkezik a Nádor utca és a Zrínyi Ilona utca sarkára, közvetlenül a Bazilika felé vezető útra, amely környékén mozgást a turistákon kívül nem látni. A Bazilika előtti tér teljesen el van kordonozva, a Zrínyi zsákutca lett, semerre sem lehet elhagyni a teret.

17:08
ebben a pillanatban indult meg a rendőrségi vízágyú a Nádor utcán keresztül a Bazilika irányába. A több felvezető járművel erősített gépszörny leparkol a Nádor sarkán. A Szabadság téri Hazatérés Református Templomban megállás nélkül harangoznak, de maga az egész tér, a játszótér és a templom környéke is hermetikusan le van zárva. A rendőrök még az idősebbeket sem engedik az elzárt területre.

17:00
A BRFK pár perce kiadott közleménye.
15 óra 25 perckor bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy magánszemélytől, miszerint demonstrációt kíván tartani a Budapest V., Szent István téren 16 órától 22 óráig.

2009. július 4-én 15 óra 36 perckor egy újabb bejelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy magánszemélytől, miszerint demonstrációt kíván tartani a Budapest V., Kossuth téren július 4-én 16 óra 30 perctől július 5-én 0 óra 30 percig.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendezvényeknek a bejelentésben megjelölt helyszínén és időpontban történő megtartását a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 8. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján megtiltja.

16:40
A fokozott ellenőrzés keretében 9 főt állítottak elő a robotok, többeket garázdaság szabálysértése, illetve közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt, másokat személyazonosságuk megállapítása végett állítottak elő a rendőrök, tekintettel arra, hogy semmilyen irattal nem tudták magukat igazolni.

16:25
A belváros felett cirkál a rendőrségi helikopter, a Vásárcsarnok hirtelen megkérdezett látogatói közül a legtöbben azt mondták: a cigánynak mindent szabad, ha nyaralni megy fizetik útját, támogatják, és ez nem az esélyegyenlőség. A megkérdezettek többsége azt is elárulta, hogy fél, és siet haza. Riportereink elindultak a helyszínre, de mindenütt nem lehetnek jelen. Segítsék munkánkat a hírek, tapasztalatok, benyomások beküldésével. (E-mail: info@hunhir.hu)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

le velük

(Antifasiszta, 2010.04.17 19:05)

Undorító, hitvány, semmirekellő, rasszista, fasiszta párt! ! !
FÚJJ JOBBIK

Ajka

(Csávás Attila, 2009.07.18 08:12)

Azért kíváncsi lennék, hogy hányan vonultak ki környékünkről a Kossuth térre képviselni a Gárda ügyét.
Nem ám csak pofázni kell,hogy így jó a Gárda meg úgy jó a Gárda és milyen nagy szükség van rá az országban,...(ez így igaz)(!) hanem tenni is kell értük valamit angyalkáim.
Világos?!

egy volt sümegi lakos

(Németh Sándor, 2009.07.17 00:12)

Szégyelheti magát drazsé és bandája!!

Éljen a Magyar Gárda!
Szebb Jövőt!