Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Még mindig fogy a magyar,de a bevándorlók jönnek!

2009.06.22

A természetes népességfogyás következtében 2009 első négy hónapjában 14.811-el csökkent Magyarország lélekszáma, a becsült népességszám április végén 10 millió 21 ezer volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentésében.

Az előzetes adatok szerint az idén januártól április végéig 31.257 gyermek született, 1,9 százalékkal (610-zel) kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma átlépte a 46 ezret, ami 1,2 százalékos (526) emelkedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

A házasságkötések száma az év első két hónapjában és áprilisban alacsony szinten stagnált, márciusban viszont jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Az első négy hónapban 6.990 házasságkötés történt, 5,7 százalékkal (419-el) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A KSH közölte továbbá, hogy ezer lakosra 9,5 élveszületés és 14 halálozás jutott. Az előbbi adat 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől.

A természetes fogyás mértéke a 2008. január-áprilisi 4,1 ezrelékről 4,5 ezrelékre emelkedett. Az idei év első négy hónapjában az élve született és az 1 éves koruk előtt meghalt csecsemők hányadosa 5,1 ezrelék volt, 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve.

A születésszám csökkenése és a halálozások számának emelkedése következtében a természetes népességfogyás a múlt év első négy hónapjában kimutatott 13.675-tel szemben 2009 első négy hónapjában 14.811 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 10.000 fővel csökkent.

(Forrás:MTI)- Szent Korona rádió

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Tapolca

(Hegyi Antal, 2009.07.17 15:41)

Tűthetetlennek tartom, hogy egyre másra vándorolnak be idegenek az országba majd vásárolják fel földjeinket,...gyárainkat,...üzemeinket,....rabszolgaként dolgoztatnak bennünket,...(ugye tudjátok, hogy kikre gondolok?!) ,...ők adókedvezményben részesülnek vagy nem is fizetnek adót,...míg nekünk még a bőrünket is lehúzzák ezek a népnyúzó bitangok.
Ez az igazság

Ébresztő emberek!!!!!